A BÉKA - KIRÁLYFIVÁ VÁLTOZOTT!

Eszközöket és módszereket adunk a pedagógusok kezébe ahhoz, hogy élhetőbbé tudják tenni a mindennapokat. S miközben ezen dolgoztunk, rájöttünk: ezeket az eszközöket és módszereket a szülők is nagy hatékonysággal tudják használni.

Micsoda hasznos újítás! Forradalmian új, de elsajátítani egyáltalán nem ördöngösség. Mondhatnám: az élet apró örömei közé tartozik!

Egyszerű – és roppant hatékony!

Nincs benne semmi új – szinte. Csakhogy: munka közben elvarázsoltuk! A béka – királyfivá változott, és nem lehet nem szerelembe esni vele!

EZ A JÁTÉK!

Nem a „játékosság”! A „játékosság” – mint üdvözítő módszer – torszülött. „Játékos” módszer nem létezik. Tévedés! A szakértők nagy tévedése. Valami vagy játék – vagy nem az.

A játékos módszer persze virágzik a szakirodalomban. Ez az a módszer, amire Karcsika azt mondja, mikor az intőjével hazasomfordál: „Anyu, én tudom, hogy a Sárika néni azt szerette volna, hogy figyeljünk, de hidd el, olyan unalmas volt! Nagyon unalmas!”

A „játékos” módszer – lánykori nevén a didaktikus játék. Egy olyan állat, ami úgy néz ki, úgy mozog, olyan hangot ad, mint egy béka, de tolla van. Akkor nem lehet béka.

De akkor – pontosan – mi is a játék? Hogyan határozzák meg az okosok? Nézzünk csak utána a szakirodalomban: legalább száz meghatározása is van. Ami azt jelenti: nincs még meghatározva.

Mégis: még Karcsika, az iskola rossza is pontosan érzi, hogy amit kínálnak neki, az nem játék, csak „játékos”. Unalmas. Nagyon unalmas!

A JÁTÉK – A VALÓDI JÁTÉK – NEM ILYEN!

A valódi játék a belefeledkezés, a szenvedély iskolája. A gondolkodás szenvedélyének iskolája. Ebben az iskolában a szenvedély a tanterv!

Nem én leszek, aki megalkotja a játék 101. meghatározását. Soha életemben nem tudtam megjegyezni amúgy sem, egyetlen meghatározást sem.

Viszont sok mondanivalóm van azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet élvezetes a játék, és főleg, hogy hogyan lehet:

JÓ JÁTÉK – A JÁTÉKKÉSZÍTÉS!

A játékeszközzel való játék nem újdonság. Annál inkább az a játék egy új dimenziója! A játék játszása – tudjuk – óriási fejlesztő értékkel rendelkezik. Ennek többszörösével bír a játék kitalálása, kikombinálása, megkonstruálása, elkészítése! Ráadásul igazi élvezet!

Felismerni, beilleszteni a megfelelő kártyát? Jó játék! Néhányszor.

Kirakni az ábrát minta alapján? Jó játék! Néhányszor.

Folytatni a sormintát? Bakfitty! Már másodjára.

De kitalálni? Elkezdeni egy olyat, aminek a logikájára a másik gyereknek nehéz rájönni? Az igen! Az teljesítmény! Az megunhatatlan – mert mindig változtatható! Az gondolkodás! A gondolkodás az, ami megunhatatlan! A furfang! A csavar! A beleélés! Sok ezredszerre is!

De ebben nem az az igazán élvezetes, hogy kitolhatunk a másikkal, vagy jól becsaphatjuk, vagy olyat tudunk elé rakni, amit nem tud megfejteni. Ez nem az emberi kedvesség pedagógiája lenne, amiről az elején írtam. Márpedig mi ezt szeretnénk képviselni.

Az emberi kedvesség pedagógiájában az egyik legélvezetesebb momentum a valódi együttműködés. Az együttműködés egyre magasabb szintje, amit az együtt gondolkodás, és az együtt munkálkodás táplál.

MIÉRT JÓ EGYÜTT JÁTÉKOT KÉSZÍTENI?

Mert együtt többek vagyunk, mint egyedül. Mert mindenki másban és másban jó. Mindenki mást szeret csinálni – és más az, amit ki nem állhat. Én például utálok színezni. Nincs hozzá türelmem. Viszont precízen, jó vonalvezetéssel vágok. Hát akkor tegyem azt! Miért kéne mindenkinek mindent egyformán csinálni? Az a jó az együttműködésben, hogy együtt szebbet, kimunkáltabbat, átgondoltabbat tudunk létrehozni.

S ha valamit csak a felnőtt tud? (Pl. a lamináló gép kezelése.) Hát akkor – de csak akkor! – csinálja ő! Egyébként, amit más is meg tud csinálni, azt hagyjuk a gyerekekre.

Elrontották? Milyen jó! Lehet gondolkodni, hogy hogyan javíthatnák ki! Túlkombinálták, és nem is lehet vele játszani, mert soha nincs vége? Milyen jó! Lehet gondolkodni, hogy hogyan lehet helyrehozni!

Mi mindent tudnak a gyerekek! Ami nincs benne a tananyagban, de érdekes, és hasznos!

Nagyon hasznos!!! Hasznosabb, mint a tananyag!

És mi minden jut eszükbe róla a többieknek!

És végre én is szóba tudom hozni azt, és végre nem tűnik „hegyi beszédnek”, hanem a gyerekek is látják, érzik, tapasztalják, hogy

hasznos! Nagyon hasznos!

És lássatok csodát: megfogadják! Nincs vita. Nincs „de Jutka néni…!”. Nincs sunnyogás, elmismásolás. Együttműködés van.

JÉ! OLYAN, MINTHA JÓLNEVELTEK LENNÉNEK!

Pedig csak játékot készítettünk. Együtt.

Játssz játékkészítést!