HOGYAN SZÜLETETT A „JÁTSSZ JÁTÉKKÉSZÍTÉST” RENDSZER?

Egy idő után mindig kopik az újdonság varázsa, lanyhulni kezd az eleinte mindent elsöprő érdeklődés. De miért hagynánk elhalni? Inkább lássuk annak a jelét ebben, hogy ideje új tépelődésbe kezdeni: hogyan tudnánk újra érdekessé tenni az adott eszközt, ami igen jó, igen drága volt, nagy kár lenne hát arra ítélni, hogy a szekrényben porosodjék.

A memória játékunkhoz azonban nem tudtunk kitalálni már több játékszabályt, hiába erőlködtünk. Ám néha – szerencsére – a véletlen is a kezünkre játszik.

Soha nem tudtam ellenállni az írószer-, és játékboltok vonzásának. Órákat tudok eltölteni máig a böngészéssel. Ekkortájt kedvenc üzletemben kezembe került egy játék. Fóliázva, ahogy ez szokásos a boltokban. Ezeket szeretem böngészni, forgatni, a dobozukat „körbeolvasni”. Sokat segítenek a felfedezésben a dobozon elhelyezett képek, utasítások. Ezen a társason például olyan képsorok voltak, aminek alapján rájöttem: tulajdonképpen egy nehezített memória játék van a kezemben, amit a meglévő kártyáinkkal is tudunk játszani, csak hat színes lapocskát kell hozzá kivágnunk, és egy színdobó kockát elővennünk egy már meglévő társasjátékunkból. Nosza, másnap neki is láttunk a gyerekekkel, és néhány perc múlva már lelkesen játszottuk is az új játékot: a régi, megszokott kártyákkal, néhány elkészített kiegészítőeszközzel, és az új szabállyal.

Újabb funkció – de ehhez már mi készítettük a kiegészítő kártyákat!

EZ KÜLÖNÖSEN MEGTETSZETT. No lám: nem csak a gondolatainkkal „kreatívkodhatunk”, új és új játékszabályokat keresve, hanem kézműveskedéssel, konkrét alkotással is egybeköthetjük! Ez jó! Ezt szeretem!

Térültem-fordultam, tüsténkedtem, lelkes lettem, és minél előbb ki akartam teljesíteni ezt a lehetőséget. Úgy éreztem, ebben sok – előre tán nem is egészen látható – mélység rejlik. Milyen igazam lett! (Lám: azért nem csak a hibáimból tudok erényt kovácsolni, néha eleve jó is eszembe tud ötleni!)

Elsőre a már meglévő játékaink között néztem szét: mi az, amit már meguntak a gyerekek, és ezért nem használjuk? Nem lehetne ezzel az új szemlélettel életet lehelni beléjük?

Nem volt nehéz dolgom. Kinyitottam a szekrényajtót, és egy egész polcot elfoglalva sorakoztak a Montessori-tornyok. A kicsiknek megvettük – őrületesen drágák! – azután néhány hónap múlva bespejzoltuk a szekrény mélyére, mert már senki nem játszott velük. Komoly tömör fa eszközök, gyönyörű kivitelben. Ezt nem szabad veszni hagyni! Kirakodtam tehát egy asztalra az egész kollekciót, és ismét okos, töprengő arcot vágva leültem a halom mellé. A gyerekek már ismerték ezt az arckifejezésemet, jöttek hát tömött sorokban, látták, Jutka néni nem boldogul valamivel, segítségre van szüksége. Ebből mindig valami jó kis agyalás kerekedik – senki ki nem akarna maradni!

S LETT IS GONDOLKODÁS, NAPOKIG, HETEKIG. A legjobb ötlet megvalósításához viszont rengeteg kiegészítő kártyát kellett készítenünk. Neki is láttunk buzgón. A feladat neheze az volt, hogy a sok kártya között ne legyen két egyforma, viszont minden variáció szerepeljen egyszer. Hosszú ideig szórakoztatta az egész seregletet: keresgéltünk, próbálkoztunk, kivettük, ami többlet adódott, kerestük, hiányzik-e még valami?

Kb. két hét múlva, délután 5-kor váratlanul nyíl az ajtó, és – kicsit zavarban - három apuka sorjázott be rajta. Nagyon szépen kértek, hogy engedjem őket egy kicsit átnézni ezt a készülő játék-rendszert, mert megbolondítják már őket otthon a gyerekek! Így látatlanban nem tudják kitalálni, mi hiányozhat még a feladatkártyák sorából – a gyerekek viszont lefeküdni sem akarnak, míg új variációt nem találnak, amivel másnap majd „villoghatnak”.

Egyrészt meghatódtam. Másrészt szétvetett a boldogság, hogy ilyen igazán élvezetes, messze ható gondolat-játékot sikerült kreálnom!

Nekiültünk, és immár a komoly mérnökemberekkel nekiláttunk tudományosan csoportosítani, elemezni a rendelkezésre álló kártyák rendszerét, és matematikailag rájönni, milyen variációk hiányoznak még.

EKKOR JÖTT A MEGLEPETÉS: az eddigi próba-szerencse keresgéléssel már kimerítettük a lehetséges variációkat, nincs több lehetőség, nem hiányzik semmi! Megint egy véletlen ötlet által vezérelve, magamban kicsit kuncogva, megkértem az apukákat, ne szóljanak erről a gyerekeknek! Hagyjuk még őket próbálkozni, várjuk ki, hogy ők maguk jöjjenek rá: nincs több megoldás!

Döbbenetes időszak következett, ami az egész koncepciót új magaslatokba emelte!

A gyerekek ugyanis még hetekig próbálkoztak, keresgéltek, egyre bosszúsabban, egyre türelmetlenebbül – de nem jutott eszükbe, hogy esetleg nincs több megoldás. Sőt, amikor már félve, bizonytalanul, halkan – és szigorúan csak egymás között - pedzegetni kezdték ezt a lehetőséget, akkor sem merte ezt egyikük sem határozottan kijelenteni.

Valójában a döbbenet erejével ért a felismerés: a gyerekek még a társasjátékok során is csak egyértelmű, biztos, a felnőttek által kigondolt és vezetett megoldásokkal találkoznak! Nincs olyan játék, amiben előfordulhatna több megoldás, vagy téves megoldás, vagy olyan, hogy nincs megoldás… Nincs ilyen kész társasjáték! Egyszerűen olyan szokatlan ez a lehetőség, hogy nem is mernek erre gondolni a gyerekek!

Innen már csak egyetlen ötlet kellett a továbblépéshez: miért ne alkothatnánk mi magunk egy teljes játékot, annak minden darabjával? Ha mi találjuk ki, mi készítjük el, akkor viszont bármit belevihetünk! Kigondolhatunk játékot sok megoldással, vagy zsákutcákkal, amiből vissza kell találni a jó útra, tehetünk bele tévedéseket, amiket észre kell venni, és kiszűrni…

A KREATÍV GONDOLKODÁSNAK MEGFELELŐ játékokat hozhatunk létre! Akár egész játék-rendszert! Van-e jobb játék, mint sok töprengéssel játékot készíteni? Ó! Hát ezzel meg is volt a neve:

„JÁTSSZ JÁTÉKKÉSZÍTÉST!

amely nem más, mint

a saját kezünkkel elkészített sokfunkciós játékok rendszere!

Ez a rendszer pedig csoda lehetőségeket rejt!

Játssz játékkészítést!Apró hasznosságok