JÁTSSZÁL SZÉPEN!

„Legyél jó!”, „Rajzolgass!”, Olvass egy kicsit!”

Sokszor hangzik el ilyesmi nálatok?
A gyereked meg fütyül rá, és tovább idétlenkedik?
Nincs egy nyugodt perced?
Megőrülsz már az állandó fegyelmezéstől?

Ismerős ez a helyzet? Sokáig ez velem is így zajlott.

Ma már tudok segíteni abban, hogy könnyebb legyen néhány nyugodt percet találnod, miközben a gyereked meg örömmel dolgozik valamin melletted. Örömmel – és büszkeséggel! Büszkeséggel: hogy lám, ő már milyen ügyes és önálló. Egészen addig, amíg rá nem jöttem

2 DOLOG, AMIT NEKED IS TUDNOD KELL!

1.: AMIKOR AZT MONDOD:

„Játsszál szépen!”

„Rajzolgass!”

„Olvass!”

A GYEREKED AZT HALLJA:

„Ne zavarj!”

„Maradj már csöndben!”

„Hagyjál békén!”

2.: HÁT PERSZE, HOGY NEM FOGAD SZÓT!

Hiszen unatkozik, nem tudja, mit játszhatna?

Hiszen nem jut eszébe semmi, mit rajzolhatna?

Hiszen minden könyvét kívülről tudja.

És tulajdonképpen valójában, valljuk be, még én sem tudnám megmondani, hogy pontosan hogyan is kell „szépen” játszani???

Ez egy a felnőttek idétlen szófordulatai közül, ami valóban nem bír más értelemmel, mint hogy: „ne zavarj”!

DE AKKOR MIÉRT NEM EZT MONDJUK?

Mert nem akarunk durván elutasítóak lenni. Pedig igen meglepő módon, ha teljes őszinteséggel – nyugodt hangnemben – elmondjuk a gyereknek, hogy kérünk egy kis csöndet és nyugalmat, mert…

És esetleg még meg is mutatjuk az órán, hogy meddig kérjük, hogy nélkülünk foglalja el magát…

Akkor (eleinte legalábbis) meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy a gyerekek nagyon megértőek tudnak lenni! Megértőek – de természetesen csak akkor, ha van mit megérteniük. Ha érthetően elmagyarázzuk, mit, miért kérünk tőlünk.

A jólneveltség nem azt jelenti, hogy valaki szófogadó.

De jelenti például azt: megértő ember az illető.

Ha belegondolunk, nagyjából mindig értik, mit akarunk – csak sajnos legtöbbször félreértik a rejtett utalások egy részét, amiben – valljuk be – nincs is semmi meglepő.

az első esetben nagyon is jól érti, hogy most őt le akarják rázni
érti, hogy anya ideges – csakhogy úgy érti, anya őmiatta ideges
érti, hogy – valamiképpen – ő a hibás anya idegessége miatt

Sok mindent ért – egyet biztosan nem: miért idegesíti ő mindig ennyire a felnőtteket? Ő nem ezt akarná, de valahogy mindig így sikerül. Hibásnak érzi magát, sőt: elhibázottnak! – miközben ő is csak fáradt, éhes, és kis nyugalmat keres az ő egész napi fáradalmai után… Nem akar semmi rosszat… Mégis azt tapasztalja: már a léte is idegesítő. Persze, hogy ezt a terhet nehéz elviselni! Persze, hogy ki kell tombolnia magából!

Az ember – felnőtt és gyerek egyaránt – a tehetetlenségtől, a meg nem értettségtől, a sarokba szorítottságtól lesz zaklatott és agresszív. És az bizony nagyon-nagyon megalázó, sarokba szorító és felzaklató, ha én valakiben (pláne, ha többekben, akiket szeretek…) gyakran keltek negatív indulatokat, és elutasítást váltok ki, pedig éppen a szoros összetartozás érzésére vágynék.

EZÉRT SOKKAL CÉLRAVEZETŐBB AZ ŐSZINTE BESZÉD!

Sokkal célravezetőbb – őszintén beszélni még addig, amíg nem horgad fel bennünk az indulat, amíg még harag nélkül tudunk kérni.

Önmagában a szó soha nem taszító, csak a szándék, ahogy mondják. Az indulat sokkal rosszabb, mint bármely szó!

Sokkal célravezetőbb – kérni. Indulatok nélkül. Bárkihez – felnőtthöz, gyerekhez – ha partnerként fordulsz, akkor nagy valószínűséggel társadként fog viselkedni. Manapság sokat olvashatunk arról, hogy a szeretet – cselekvés, ami kivált egy viszont-cselekvést. Egy idő után biztosan. Ha mégsem, akkor még mindig kereshetsz más megoldást! (Hosszú ideig tartó negatív tapasztalatok után – nem csodálkozhatunk – hosszabb lesz az az idő, amíg létrejön a bizalom, de némi javulás már szinte rögtön tapasztalható lesz.)

Ha a másik emberben – felnőttben, gyerekben – problémát látsz, akkor ezt ő megérzi, és biztos lehetsz, hogy bármit teszel, csak romlani fog a helyzet.

Rendben. Ezt értjük. Csak még azt nem, hogy akkor mégis

PONTOSAN, HOGY A CSUDÁBA ÉRHETNÉNK EL AZT, hogy a beste kölke leüljön rajzolgatni? (és egy kicsit egyhelyben maradjon, és csöndben…!) Örömmel – és büszkeséggel! Büszkeséggel: hogy lám, ő már milyen nagy, önálló, ügyes…

EGEK! Egészen két percig, amíg le nem veri az egész szakramentumot! KÉSZ! KIVAGYOK!!!! (Akkor olvasd el a „Rajzolgass!” c. bejegyzésemet is!)

JUT ESZEMBE, TÉNYLEG! Tud valaki valami közelebbit arról, hogy mit jelent pontosabban az, hogy „SZÉPEN JÁTSZANI”?

Fegyelem? Figyelem!!!