NA NE ESSÜNK MÁR TÚLZÁSOKBA!

Ki hallott már ilyet? Még hogy „Legyél te is karmester”? Alsóban??? Óvodában???????
Ez megőrült?
Már megint mit akarnak ránk erőltetni???

Ahogy előző bejegyzésemben leírtam („Rettenetesen hamis”), valójában mióta világ a világ, a gyerekek kiszámolók között nőnek fel, ez a kultúránk szerves része. Ha ezt az amúgy is létező jelenséget - szinte erőfeszítés nélkül!!! – átfordítjuk „karmesteres játékba”, soha nem tapasztalt segítséget kapunk a munkánkhoz! Nekünk lesz könnyebb, nekünk lesz egyszerűbb az életünk, nekünk válik gördülékenyebbé a munkánk. Hogy közben a gyerekek minden szempontból gyorsabban fejlődnek, koncentráltabban figyelnek, lelkesen vesznek részt minden zenei tevékenységben? Ez csak a – nem elhanyagolható!!! – ráadás! De talán sikerül megéreznünk: nem mindegy! Nagyon nem mindegy!

MIKOR KEZDJÜNK BELE?

3 évesekkel dolgozol? A legideálisabb életkor!
6 évesekkel? Soha jobbkor!
10 évesekkel? Éppen időben vagy!
Vagy később? Soha nincs túl korán, soha nincs túl későn. Soha!

Az a pedagógus, akinek ez a játék (fejlesztő játék a javából!) megtetszik, bármilyen korú gyerekekkel vágjon bele bátran a karmesterkedésbe! (Mi a továbbképzéseinken felnőtteknek tanítjuk. Csak látnátok azt az élvezetet…!

Soha nem késő!!! Higgyétek el: soha!)

Akár 3 évesekkel, akár 6 évesekkel, akár későbbi életkorban kezdünk a karmester játékokba, mindenképpen ugyanaz a bevezetés, a megtanítás folyamata. Kisebbekkel természetesen jóval hosszabbra nyúlik az alapozó szakasz, de ez a nagyobbakkal sem hagyható el, legfeljebb gyorsabb a menete. Ennek az az oka, hogy a kicsikkel közben az alapkészségeket sajátíttatjuk el, míg a nagyobbakkal csak pontosabbá tesszük, alaposan rögzítjük, magabiztosabbá tesszük a már meglévő készségeket.

HOGYAN INDULJUNK EL?

Először is kell, hogy fogalmunk legyen arról: mi is az, hogy karmester? Ki is a karmester, és mit csinál? És minek utánozzuk? Régen nem volt könnyű feladat elmagyarázni ezt a gyerekeknek, de az internet korában ez is egyszerűen megoldható. Rövid kis zenei felvételeket a legkisebbekkel is meg tudunk nézni. Hogy pontosan mit érdemes megnézni, mennyi ideig, és mit beszélgethetünk közben – erre sok konkrét ötletet adok a továbbképzéseinken.

Itt most inkább csak arra térhetek ki, mit mondjunk egy-egy jól eltalált felvétel mellé. Mit érdemes megfigyelni, mi lehet érdekes a gyerekeknek?

Egy hangverseny tere, egy operaház belülről – varázslatos világ! Csodás színpad, zenekari árok…! Mi a csuda az a zenekari árok? Miért ültetik árokba a zenészeket egy operaházban? A hangversenyteremben bezzeg ők töltik be a színpadot! Mindenki rájuk figyel!

A nézőtér lassan megtelik. Az emberek csinos ruhában foglalják el a helyüket. Kezükben jegy és műsorfüzet, néhányuknál kis látcső. Keresgélik a helyüket. Az arcuk ünnepélyes, várakozással teli. Csendben beszélgetnek, örömmel integetnek a távolabb ülő ismerőseiknek. Készülődnek. Várják az előadás kezdetét.

Egyszer csak sorjázni kezdenek a zenészek. Mindenki ünnepélyes feketébe öltözött. Azt közvetítik ezzel, hogy nem ők a fontosak ma este, hanem a hamarosan felcsendülő zene!

Neki is látnak. De jaj, mi ez? Nyekergés, nyikorgás, cincogás, harsanás, pendítés, dobbanás, plöntyögés… Mi ez a hangzavar?

Hangol a zenekar! A zenekarvezető irányításával összehangolják a hangszereiket, hogy a legszebb élményt tudják majd nyújtani. Azután elcsendesednek, figyelni kezdenek. Minden fej egy irányba fordul, mindenki vár valakire. Lassan kialszanak a nézőtéren a lámpák, és csend lesz – várakozással teli, ünnepélyes csend. Egy reflektor fénye egy kis ajtóra szegeződik. Mindenki érzi a néma feszültséget… És egyszer csak – pabammm… - feltárul az ajtó, és belép a karmester! Óriási tapsvihar tör ki! Mi a csuda! Óriási zenekar, és mégis ennek az egy embernek tapsolnak így? Ki lehet ő? Igen fontos ember, ez látható!

Frakkban, nyakában csokornyakkendő, kezében varázspálca. Meghajol, mélyen a szemekbe néz, pálcáját a magasba lendíti – s kezdődik a varázslat: ahonnan az előbb nyekergés, nyikorgás, cincogás, harsanás, pendítés, dobbanás, plöntyögés hallatszott, most muzsika csendül. A hegedűk gyönyörű szoprán énekét a csellók fájdalmasan szép melódiája követi, s az egészet a hárfa sejtelmes, keleties akkordjai festik alá. Megszólal a trombiták harsogó fanfára, s amikor már mindenkit elvarázsolt a zene áramlása, egyszer csak belép a zongora! A közönséget elvarázsolja a virtuozitása éppúgy, mint az ütősök fantasztikusan bonyolult ritmusai. Minden pillanatban történik valami!

A zenészek nagyszerű harmóniában forrnak össze. De mitől működik a varázslat? Ki fogja össze ezt a sok-sok hangszert, zenészt és dallamot? Ki lehel életet a közös muzsikába?

Nem más, mint a karmester!

Nélküle játszhatná akár milyen mesterien ki-ki a maga szólamát – mégis csak óriási hangzavar lenne az egészből! A karmester irányításával azonban létre jöhet az, amit a zeneszerzők megálmodtak: a koncert, a hangverseny.

Fülelj, muzsikálj!