RAJZOLGASS SZÉPEN!

„Ülj már le egy kicsit!”, „Foglald el magad!”, „Rajzolgass!”

Ha végre kicsit rajzolgat (ISTENEM! VÉGRE!), akkor pillanatokon belül felborítja, leveri, odavágja… - és hisztizni kezd?
Előre ki vagy borulva, hogy takaríthatod fel az egészet, miközben még ő is bőg, meg visít?
Nem érted, miért nem alkot elmélyülten, mint más, ismerős gyerekek?

Ismerős a helyzet, és megoldhatatlannak tűnik?

Tudok segíteni abban, hogy hogyan kerülhető el mindez. Egyszerűen, csak egy kis előre gondolkodásra van szükség.

Nekünk kell persze előre gondolkodni – eleinte. Rövid ideig. Amennyiben vele együtt gondolkodunk előre, akkor ezt gyorsan eltanulja tőlünk (mint annyi mindent!), és attól kezdve már önállóan is megteszi ugyanezt. Ugye milyen idilli? És megvalósítható!

De ne szaladjunk előre. Nézzük, hogyan is alakul mindig úgy, hogy EGY KIS RAJZOLÁS – NAGY RAMAZURIBA TORKOLLIK?

Végre megegyeztünk: rajzol. Elindul, vesz egy papírt, meg a ceruzás dobozt. Leül. Töpreng. (De jó! Nem nyivákol, hogy „anyaaaa, mit rajzoljak???) Na jó, legyen autó. Na, legyen rendőrautó, az nem olyan unalmas. Kiveszi a kék ceruzát, rajzolni kezd – kitörik a hegye. Leteszi a könyöke mellé. Keres másik kéket. A rendőrautóhoz jó erős kék szín kell. Ez jó lesz. De bizony nem jó, mert hiába húzkodja sokszor át a vonalat, semmi színe nincs. Közben meg a vonal is ronda lett, ahogy húzkodta: már csak dedós firkának látszik. Össze is gyűri, ledobja. Közben leveri a könyökével az ott heverő ceruzát. Hu, anya nem hallotta meg – csönd van. Feláll, hogy másik papírt hozzon, de ahogy kilöki a székét, leborul néhány könyv a polcról, aminek nekiütközött. Anya bekiabál: „Mit csinálsz már megint?” Semmit. Felálltam új papírért. Miközben visszaül az új papírral, véletlenül rátámaszkodik, és az elszakad. Hát, ilyen nincs. Áll fel újra, új papírért. Új zörömböléssel. Anya ismét bekiabál… Új papír, új leülés. Tudom már! Vacak ceruzák helyett inkább hozok zsírkrétát. Hoz. Sikerül csendben, rendben. Hu. Előveszi a kéket. Alig tudja megfogni, olyan kicsi. Hozok másikat. Most már idegesen, kapkodva löki hátra a székét. Nagy csattanással borul fel, és persze borul az a nyamvadt ceruzatartó is, dőlnek, gurulnak, zörögnek a ceruzák, anya már dobja is el, ami a kezében van, rohan be, és már kiabál is torka szakadtából… Közben persze a kaja odaég.

Már attól visíthatnékom van, hogy ezt leírtam. Naná, hogy ő is visít! Hogy ne visítana! Dobja magát a földre, repül a papír is, repül a zsírkréta, borul az asztal – ő meg visít, zokog rendületlenül. Anya meg ordít, csapkod, dühöng rendületlenül. Mindenki bőg. A kaja meg füstöl – menthetetlen minden.

NA, ISMÉT SIKERÜLT SZÉPEN RAJZOLNI.

LEHET EZEN SEGÍTENI?

Lehet. De van egy rossz hírem: te vagy a felnőtt. Te vagy a felelős személy. Ha bevetted a két nyugtatót, ittál rá egy felest, és már a borogatás is megszáradt a lüktető halántékodon – ideje lenyugodnod, és gondolkodóba esned.

KI AKAR ENGEM KÉSZÍTENI EZ A KÖLYÖK?

Nem. Láthatod – most így lenyugodva – hogy ő is kiborult. Kiborul minden ilyen alkalommal. És egyre ügyetlenebb, egyre több galibát csinál. Mert előre szorong. (Ugyanúgy, ahogy te.) Előre remeg a gyomra. (Ugyanúgy, ahogy neked.) Mi lesz már megint?

És persze, ha előre kiborul, ha előre szorong, és remeg a gyomra, akkor remeg a keze is, és naná, hogy így egyre ügyetlenebb lesz, és egyre több galibát okoz. (Mint egyébként te is, hasonló állapotban.) És mivel gyakran nyugtalan, és gyakran remeg a gyomra, ezért nem tud nyugton ülni, hanem fel kell pattannia pillanatonként, és rohangásznia, és nyüzsögnie, és láb alatt lennie – hátha kap egy félmosolyt… De ez egyre ritkábban sikerül.

Mint ahogy neked meg egyre ritkábban sikerül nem ordítanod – pedig hányszor megfogadtad már!!! Felnőttként. Be tudod tartani? Nem? Akkor:

NINCS MIT SZÁMONKÉRNETEK EGYMÁSON!

Tehát be is lehet fejezni a számonkérést.

És el lehet kezdeni keresni a megoldást. Le lehet ülni megbeszélni. Ember az emberrel. Felnőtt (felelős) ember a gyerekemberrel. Akit mostantól tanítunk majd meg felelősen viselkedni. Miközben ezt mi is begyakoroljuk.

Mit kell megbeszélnünk?

Hát – amit szeretnénk elérni. Hogy „szépen” tudjon rajzolgatni. De nem tud.

MIÉRT NEM TUD SZÉPEN RAJZOLGATNI?

Több oka lehet, érdemes mindegyiket végig gondolni, leellenőrizni, és ha gondforrás, helyrehozni. Ezzel már kész is a baj megelőzése. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz több baj, csak azt jelenti, hogy sokkal-sokkal ritkábban. És ezesetben már sokkal-sokkal kevésbé lesz kiborító. Neked is, a gyereknek is.

MERT ÓCSKA VACAKOK AZ ESZKÖZEI!!!

Nézzük meg a ceruzáit. Szép, élénk nyomot hagy a papíron? Hánynak nincs hegye? És ha kihegyezed, hánynak potyog ki azonnal? És a hegyező hegyez még egyáltalán? A nyomot alig hagyó ceruza nem okoz semmi örömöt. A kihegyezhetetlen ceruza a gyerek számára nem más, mint egy fadarab, amit minek húzogatna a papíron? Hogy kilyukassza vele?

A vacak ceruza sokba kerül. Pillanatok alatt elhegyezzük, vehetünk újat. Mégse rajzol a gyerek. Jobban járunk két doboz jó minőségűvel. Még együtt is alig drágább, viszont jóval tovább tart, a gyerek pedig szívesen – tehát sokat – rajzol vele. Két dobozt írtam: az egyik legyen hagyományos vastagságú, a precízebb vonalakhoz, kicsiknek is. Már elsőre is legalább 12 színű dobozzal válasszunk, ez mindenképpen vonzóbb, és több rajzolásra sarkall. Vásárláskor ne a fáján lévő színezést nézzük, hanem a ceruzabél színét – hiszen az látszik majd a papíron. (Csak segítségképpen: pl. egy Faber-Castell, vagy Líra márkában sohasem csalódhatunk.) A másik doboz legyen vastagabb, úgynevezet „Jumbo” típusú, még a nagyobb gyerekeknek is. Felületek színezése ezzel mindenkinek könnyebb, haladósabb, tehát örömtelibb. Ha pedig a gyerek kis művészpalántának bizonyul, akkor kis keresgéléssel a vékonyabb típusból beszerezhetünk még olyat, amelyik más árnyalatokat tartalmaz, így nagyobb lesz a választék.

Nézzük meg a zsírkrétáit – hány van eltörve, hány olyan, amit már alig lehet megfogni, hagy-e nyomot a papíron… Tegyük rendbe a készletet.
És nézzük végig az összes többit! Vág-e az ollója, kifogyott-e a ragasztó, milyenek a festékei (ha vannak), nem száradtak-e ki a filctollak…
Nézzük végig azt is, miben tároljuk ezeket az eszközöket! Széles, stabil tartó nehezen borul, pláne, ha kicsit súlyosabb anyagból van. Egy egyszerű, de szép, vastag falú, fél literes agyagbögre bombabiztos lehet ebből a szempontból, ráadásul a fülénél fogva jól szállítható, biztonságosan rakható odébb…

MERT CSAK KAPKOD ÖSSZE-VISSZA

„Pedig hányszor ordítok rá, hogy ne kapkodjon!” Na, ez nagy segítség. Éppen, mint neked, amikor a kulcsodat keresed, és valaki rád mordul, hogy „ugye mondtam, hogy jegyezd meg, hova tetted!”. Kösz.

Inkább szánjunk rá egyszer-kétszer öt percet, és gondoljuk végig, még min is szokott kitörni a balhé? A ceruzák felborulásának gondját már a nagy bögrével megoldottuk. A múltkor mégis bőgés lett a vége, mert a székét hátralöki felálláskor, és leborul a polcról a sok hóbelevanc. Miért is? Hát, most, hogy jobban megnézem, túl közel van a kisasztal a polchoz. Nincs elég helye felállni. Persze, hogy lelöki… „Tudod mit? Húzzuk ezt az asztalt oda az ágy végébe! Úgy jobban elférsz majd. Igaz, kicsit messzebb van az ablaktól, de ha rajzolsz, mindig kattintsd fel ezt a kislámpát, akkor jól látsz.”

Ugyanígy gondoljuk végig, van-e még olyan mozzanat, amiből mindig balhé lesz…? Ha van, előzzük meg. Okosan, odafigyelve.

És mindig, de MINDIG akkor, amikor látjuk, hogy rajzolni készül, de még nem feszült a helyzet. Megelőzésként, utólag elgondolkodva az eddigi botrányokon. Soha nem késő változtatni!

Fegyelem? Figyelem!!!